Ahol csak a madár jár - Obornak zsákfalun is túl - találjátok meg az erdei iskolánkat. Rengeteg felfedeznivalóval (mezítlábas ösvény, hangos tábla, vadleső…), érdekes programokkal várjuk az óvodás-isk...
Nyugat-Dunántúl
Győr-Sopron, Vas és Zala megyéket tartalmazó régió az ország nyugati részén. Az Alpokaljához tartozó kristályos kőzetű hegységektől a dombvidéken keresztül a Kisalföld síkvidékéig terjedően igen változatos természeti adottságú régió. A terület folyói, a Duna, a Rába, a Mura és számtalan mellékfolyóik mellett a Fertő-tó is nagyban hozzájárul a vidék szépségéhez épp úgy, mint a Kárpátok belső gyűrűjére jellemző fiatal vulkanizmusból visszamaradt tanúhegyek.
Az erdészeti, természetföldrajzi tájbesorolás szerint a Nyugat-Dunántúl valamint a Kisalföld egy része tartozik ide: Soproni hegység, Soproni dombság, Kőszegi hegység, Alpokaljai dombság, Sopron-Vasi síkság, Kemeneshát, Őrség, Göcsej; Győr-Tatai teraszvidék, Szigetköz-Rábaköz, Fertő-Hanság medence, Marcal medence. Klíma szempontjából az erdőssztyepp klímától egészen a bükkös klímáig valamennyi hazai klímazóna megtalálható a területen. Szinte valamennyi Magyarországon leírt talajtípus megtalálható.
Nagy értéket képviselnek a folyóvölgyek, a Fertő-Hansági medence egyedülálló természeti területei éppúgy, mint az Alpokalja hűvös, csapadékos erdei, vagy az Őrség különleges, ősi tája. A régió erdősültsége 8%-tól 73%-ig terjed erdészeti tájrészletenként. A hegy- és dombvidékeken zárt bükkösök, gyertyános kocsánytalantölgyesek és cseresek váltják egymást. A síkvidék felé haladva már kocsányos tölgyesek élnek, valamint telepített nemesnyárasok és akácosok. A magyar történelem emlékeiben rendkívül gazdag vidék. Érdemes megismerni a táj nevezetes szülötteit is, akik szép számban gazdagították hazánkat.
Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola és Óvoda
Zakatoló Erdészeti Erdei Iskola
Kanyargó síneken, erdei vasúton töltött utazás során nyílik lehetőség arra, hogy a különböző területeket és az ott élő állatokat megfigyelhessük. A megállóknál játékos, csapatmunkára épülő feladatokon...
Göbös-major Ökoturisztikai Központ és Erdészeti Erdei Iskola
Programjainkkal, valamint foglalkozásainkkal, óvodás, iskolás és tanulmányi kirándulásokon résztvevőcsoportokat is fogadunk. Az erdőben sétálva, vagy a lovaskocsikázás során, felfedezhetjük az erdő ...
Ravazdi Erdészeti Erdei Iskola
A Pannonhalmi dombság ölelésében, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. által 1999 óta működtetett erdei iskolánkba, egész évben várjuk az óvodák, iskolák, szakmai programok, családi rendezvények, baráti tár...
Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola
A Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola Kőszeg határában 2002 óta várja a csoportokat. Az élményt és a tudás átadását tapasztalt és szakképzett szakemberek végzik csodálatos környezetben....
Muck Endre Erdészeti Erdei Iskola
Az erdészeti erdei iskola program célja az erdő, mint életközösség bemutatása a környezet és az élő természet iránt fogékony fiatal korosztályok számára. Az iskolai oktatás kiegészítőjeként, erdő- és ...
iskola megtekintése